Ezt a dalt hugyozás közben írtam
Csak úgy hasított a vastag aranysugár
A gondolataimról beszélek persze
Legyőzhetetlen elme vagyok ma már
Mindenem van, felértem a csúcsra
Csupa csodás, ragyogó ötletem
Születik a legtöbb pillanatban
Ezt gyakran el is mondják nekem
Azért vagyok e földön, hogy nektek jobb legyen
Pedig rég az Olympos-on lenne a helyem
Ha más is beszél néha, az csak múló állapot
Mindent jobban tudok nálatok
Tudásom és tehetségem nem fogy
Napról napra egyre jobb vagyok
A sok kis hangya vallja talpam nyalva:
"Géniusz vagy, szellemed ragyog!"
Régebben még kételkedtem néha
De ma már tudom, mindent jól teszek
És mások szava ugyanolyan fontos
Hogyha velem egyetértenek
Azért vagyok e földön, hogy nektek jobb legyen
Ha néha mégis botlanék, hát akkor istenem
Megbocsátasz úgyis, hiszen fölötted vagyok
És engem szopnak le az angyalok
Ami csak a világon van, mindent megkapok
Ha mégsem adnák, megszerzem, mert ügyes is vagyok
Nem lehet, hogy másé legyen, nem veszíthetek
Enyém lesz, mert jár nekem, csak figyeljetek!
Az emberiség réges-rég belátta
Csak tőlem kaphat erőt és reményt
Mivel ezt a dalt is hugyozás közben írtam
Megyek szarni, írok egy regényt
credits
from Zene süketeknek,
released February 26, 2021
Ifj. Gerdesits Ferenc: vocals, mandolin
Selmeci Basstard Péter: acoustic guitar
Gerdesits Máté: fretless bass
Spaced-out krautrock and dizzying drone from this Irish band that packs a punch—the sound of being caught in an asteroid belt. Bandcamp New & Notable Jan 9, 2023
Chugging, organ-laden motorik-psych from Spanish group Melange with lockstep rhythms and kaleidoscopic vocal harmonies. Bandcamp New & Notable Nov 13, 2017
Big, clanging psych-rock from this Arizona outfit fuses monk-like vocals with slow-winding guitars for songs that feel like strange hymns. Bandcamp New & Notable May 2, 2016
Winter McQuinn mixes soft rock and psychedelic folk for a sound reminiscent of classic pop purveyors like Cut Worms and the Lemon Twigs. Bandcamp New & Notable Apr 16, 2024